Allemansrätten

augusztus 27, 2017

Svédországban nagy hagyománya van a természetbarát életmódnak. Ez persze nem is meglepő, hiszen 5 km-es körzetben egymást érik a fenyőerdők, kisebb-nagyobb tavak, illetve természetvédelmi területek. A címben is emlegetett fogalom, az allemansrätten nagyjából annyit tesz, hogy "mindenkinek szabad". Egyfajta jogot jelent a természet adta lehetőségek élvezetére. Ha tiszteletben tartod a szabályokat, nem rongálsz meg semmit, nem szedsz le védett virágot, nem vadászol védett állatra, akkor szabadon bóklászhatsz, magad barangolhatod be a svéd erdőket. Így ma délután totál svédnek éreztem magam, miközben két órán keresztül gombásztunk az erdőben.


Már nagyjából másfél hete készültem a mai alkalomra, izgatottan vártam, milyen is lesz. Én magam még sosem szedtem vadon növő gombát, inkább csak erdei bogyókat, gyümölcsöket, azt is inkább kisebb koromban. Nem is igazán rajongok a gombáért, de úgy gondoltam, az általunk szedett termés is jobban ízlik, főleg, ha mi gyűjtöttük be. Két fajtát fogyasztanak a svédek, ami az itteni erdőkben is megtalálható: a vargánya, illetve a rókagomba. Mi is erre a kettőre fókuszáltunk, de találtunk légyölő galócát, illetve egy másik, szintén mérgező példányt, ami a rókagomba közelében terem meg. Bengt, a kísérőnk, korábban kinézett egy szimpatikus helyet, így Norrtälje felé vettük az irányt. Tőlünk nem messze, negyedórás autóútra meg is találtuk a keresett részt, ahol ráadásul kényelemesen le is tudtunk parkolni. Ezután vette kezdetét a gombavadászat. :) 


A gombászás rettentő időigényes elfoglaltság, de meglepően megnyugtató. Miközben a süppedős, mohákkal teli fenyvesben leskelődik az ember, igazán megéli a természet adta csodákat. Nem győztem betelni a fenyvesekkel, a mesebeli hangulattal. Az egészet megfejeltük egy erdei piknikkel; sziklán ülve ettük meg a boltban vett salátánkat. Eleinte nem voltunk túl sikeresek, de egy fél óra elteltével már egész komoly zsákmány gyűlt össze. A gombákon felül, az erdő tele volt vörös áfonyával, amit meg is kóstoltunk. Kissé fanyar ízét a svédek némi cukorral próbálják kompenzálni; a belőle készült lekvárt mindenki ismeri, aki valaha evett az Ikeában húsgolyót. :) 


Itthon közösen megtisztítottuk és feldolgoztuk a gombákat. Az egyik adagból gombapörkölt lett, amit felturbóztam némi paradicsompürével, a másikból pedig tejszínes gombakrémleves. Nagyon izgalmas volt ez a mai délután, én rendkívül élveztem és túlzás nélkül állíthatom: alig várom a következő alkalmat! 

Hasonló bejegyzések

0 megjegyzés